Csinálj húsvéti nyuszis sütikiszúrót házilag

Napok óta mindenhonnan nyusziformájú sütik, pogácsák néznek vissza rám és bár szerettem volna rendelni egyet, hogy ne pont az én Marcikám maradjon le erről, tudom, hogy már biztos nem hozzák ki időben, hogy Húsvétig elkészítsem a rendes évi juhtúrós-medvehagymás pogácsánkat. Így hát úgy gondoltam, hogy nem hagyom magam: lesz nyusziformájú kiszúrónk, méghozzá egy olyan, amit én készítek itthon található tárgyakból.

p4081040.jpg

p4080982.jpg

p4080957.jpg

p4080956.jpg

És így is lett! 

Szerencsére pofonegyszerű és csak az alábbiak szükségesek hozzá:

1. aluminium grilltálca

2. olló

3. sodrófa

 p4080916.jpg

  • Első lépésként a tálca sarkaiba belemetszek kicsit és a könnyebb kezelhetőség érdekében, majd a sodrófával kicsit kinyújtom, és levágom a széleit. A hosszabb csíkokat óvatosan újra kicsit megegyengetem a nyujtófával, majd nagyon óvatosan, mert a nyers szélét egyszer visszahajtom. Újra sodrófával átmegyek rajta.
  • Majd olyan 3 centi hozzan egymásra illesztem a két kis alumÍnimucsíkot és most mindkét szélét kicsit visszahajtjuk. 
  • Egy papírra felrajzolunk egy nyuszifejformát- ez lesz a sablonunk.
  • Ráhelyezzük az alumínium szalagunkat és addig hajtogatjuk, míg nyusziformájú nem lesz. Ha a szalagunk túl hosszú lenne, akkor méretre vágjuk, hogy a két vége fedje egymást 2 centi hosszan. Majd mindkét végét 1-1,5 centi mélyen bemetsszük és egymásba csúsztatjuk majd fixáljuk őket. És készen is vagyunk!

Nyílván nem lesz tökéletes, de SOS utolsó pillanati megoldásnak pont megfelel! A gyerekek tuti imádni fogják így is :) A pogácsa receptjéért a StreetKitchen felelős, próbáljátok ki, nagyon egyszerű és istenifinom.

 

p4080955.jpg

p4081040.jpg

p4081000.jpg

p4081033.jpg

p4080988.jpg

p4080989.jpg

p4080982.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://avarrasszexi.blog.hu/api/trackback/id/tr5516563744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

a varrás szexi

Címkék

30 perc alatt (1) ajándék (1) ajándék ötlet (1) anyavagyok (1) a vonalú szoknya (1) babaturbán (1) bath robe (1) bélés (1) beüthető patent (1) beutheto patent (1) blog design (1) boriteksarok (1) Burda (2) cipzár (1) cipzárcsere (1) csináld (1) csináldmagad (1) denevérujjú pulcsi (1) design (1) diy (4) fázós (1) félkör szoknya (1) ferdepánt (1) fürdőköpeny (1) fürdőruha (1) futter (1) gumipánt (1) gyerek (1) gyerek ruházat (1) hálózsák (1) hideg (1) hobbi (1) hogyan (1) hogyan kell? (1) hogyan varrjunk nadragot (1) hogyan varrjunk nadrágot (1) ikertű (1) ingyenes (5) ingyenes szabásminta (2) jogger (1) kabát (1) kapszulagardrób (1) karácsony (1) kezdő (7) kézzel (1) kontos (1) köntös (1) köpeny (1) latte jogger (1) lenvászon (1) magad (1) mamiformis (2) maxiszoknya (1) műbőr (1) nadrág (2) nadrágot (1) ogden cami (1) organza (1) ősz (1) ötlet (1) otthon (1) overál (1) palazzo (1) patent (1) pink köpeny (1) plush (1) plüss (1) plüss pongyola (1) poncsó (1) pongyola (1) raglán ujj (1) ráncolás (1) rejtettcipzár (2) roba (1) Rólam (2) ruha (1) ruhatár (1) saját (1) sajátkézze (1) sajátkézzel (1) shrug (1) sk (1) steppelt jersey (1) szabadidőnadrág (1) szabadidonadrag (1) szabasminta (3) szabásminta (4) szegőgép (1) szoptatós ruhák (1) textilbőr (1) (1) tüll (1) tüllszoknya (1) új blog design (1) Valentin nap (1) varras (2) varrás (4) varrás leírás (1) varrjunk (1) varrógép (2) varrószoba (1) vegán bőr (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása