Köszi 2019, bírtalak!
Köszi 2019, bírtalak!

Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy tervezős-összegzős típus. Sajnos. És azt is, hogy sosem csináltam ezidáig évösszegző blogbejegyzést, sem pedig #bestnine instakollázst. De ma ez megváltozott: abszolváltam mindkettőt. Nem tudom, hogy minek köszönhető ez, de valahogy amióta gyereket tudok "alkotni", azóta úgy érzem, túlteng bennem az alkotási vágy, az erő, a kreativitás. Viszont sajnos minden "csak" a fejemben van, és ideje lenne ezeket papírra is vetni, ...

Megvarrom a szoptatós ruhatáramat is!
Megvarrom a szoptatós ruhatáramat is!

Szóval az úgy volt, hogy akartam varrni magamnak egy fürdőruhát, nevezetesen ezt , mert miért ne, és különben is épp készültünk egy kis őszi wellnesshétvégére. Meg is vettem szépen a szabásmintát, de persze nem sikerült kiviteleznem, mert az a textilbolt, ahol minden kelléket megvehetek hozzá, elég messze van a lakásunktól és 2 gyerekkel enyhén szólva is kalandos lenne ellátogatni oda. Éé éépen masszív időhiányban szenvedtem. Vanezígy.

20191025_103540_ss.jpg

Bocsi, ez pont ...

Varrj BABATURBÁNT varrógép nélkül és ingyenes szabásminta
Varrj BABATURBÁNT varrógép nélkül és ingyenes szabásminta

Végre újra itt a hideg(ebb) idő, mostmár tényleg el lehet pakolni a nyári ruhákat és elővenni a jó meleg pulcsikat, kabátokat. Lehet leltározni, hogy mi az amire szükségünk van és mi az, amire már nincs. Az a ruharab, ami az idei mércéd már nem üti meg, akár kapóra is jöhet ehhez a projekthez, ugyanis varrhatsz belőle egy nagyon stílusos kis babaturbánt. Vagy mamaturbánt. Vagy csak turbánt és pont!

personal_vlog_youtube_thumbnail.jpg

Én egész ősszel sorozatban gyártottam őket a ...

10+1 ingyen letölthető pdf szabásminta
10+1 ingyen letölthető pdf szabásminta

Az a tapasztalatom, hogy sok kezdő hobbivarrónak inába száll a bátorsága egy-egy Burda szabásminta- azaz annak kimásolása, majd a segédlet értelmezése láttán. Így tehát meg sem lepődök, ha nem is folytatják a tanfolyam elvégzése után otthon a varrást. És valahol érthető: az ember többek közt, a sikerélményért vág bele új dolgok megtanulásába, vagy új hobbiba. free_pattern3.jpg

Jobb, ha tudod, hogy a Burda, Pattydoo és Ottobre-n túl is létezik varrás!

Azon pedig, ...

Frankenoverál terhesen, szülés utánra +1 tuti tipp rejtettcipzár bevarrásához
Frankenoverál terhesen, szülés utánra +1 tuti tipp rejtettcipzár bevarrásához

Avagy hogyan NE varrjunk magunknak soha, hacsak nem vagyunk olyan vakmerőek, mint egyesek.

Szóval az úgy volt, hogy szerintem még tavaly bukkantam rá Pinteresten (hol máshol) egy csudiszép pink lenvászon overálra, amibe annyira belezúgtam, hogy csakna. Aztán ezt jól lementettem egyik táblácskámra, majd teltek múltak a hónapok, a fejemben ott motoszkált végig, hogy meg kéne..azaz mit kéne: meg KELL varrnom magamnak, lesz ami lesz. De! és itt bele is ütköztem az első ...

Borítéksarok varrása egyszerűen
Borítéksarok varrása egyszerűen

Sokáig nem tudtam, hogyan nevezik ezt az eldolgozási módszert, hiszen az interneten zömében angolul találtam rá. Nagyon szerettem volna megtanulni és átadni nektek is ezt a tudást, mert egyrészt nagyon könnyű, másrészt pedig iszonyatosan elegáns lesz tőle az adott kendőnk, takarónk, asztali szalvétánk, stb széle- nem beszélve arról, hogy nem lesznek olyan kis bumszlisak az anyagod sarkai, ha csak simán 2-szer visszahajtod és levarrod.

p6273136.JPG

p6273137.JPG

Én egy dupla géz kis ...

Hol vásárolj anyagot kezdő hobbivarróként?
Hol vásárolj anyagot kezdő hobbivarróként?

Ezt a kérdést rengetegen felteszitek nekem, így gondoltam ideje, hogy egy bejegyzésben is felsoroljam én honnan szoktam anyagot venni. Remélem sokatoknak tudok ezzel segíteni! Azt megjegyezném, hogy én Budapesten élek, így főleg a fővárosban lévő textilboltokat látogatom. Nos akkor jöjjön a lista!

towel-1838210_1280.jpg

Főleg kezdő hobbivarrók keresnek meg, hogy segítsek nekik eligazodni a boltok között. Nekik általában az I Love Textil nevű bolthálózatot szoktam ajánlani, mivel ...

DIY denevérujjú pulcsi
DIY denevérujjú pulcsi

Mikor pár nappal ezelőtt Facebookon és Instagramon kiposztoltam félkészen ezt a denevérujjú pulcsimat, konkrétan felrobbant a kis közösségünk, annyian érdeklődtetek iránta üzenetben, kommentben, telefonhívásban. Annyira örültem neki, hogy el sem hiszitek. Ugyanis ez egy próba varrás volt egy rendkívül izgalmas dologhoz, néhány nap múlva el is fogom árulni, mihez :) 

Rengetegen voltatok kiváncsiak a szabásmintára, anyagtípusra, további képekre.

img_3033_masolata.jpg

Nos, ...

DIY mamiformis
DIY mamiformis

Múlthéten, míg a kutyusunk fodrásznál szépült, mi Marcival betévedtünk egy plázába kicsit elütni az időt. A kirakatok közt sétálva azon morfondíroztam, hogy még ha teszem azt vennék is magamnak valamit, akkor sem tudnám viselni igazából, mert annyira megváltozott az életem Marci születése óta, hogy a ruhatáramnak is illene ezt követnie. Mert ok, hogy eldöntöttem, hogy megvarrom a ruhatáram, de nem lehet a célom olyan kapszulagardrób, ami irodai munkához való ...

Hogyan kezdj el varrni, ha még sosem próbáltad? II. rész
Hogyan kezdj el varrni, ha még sosem próbáltad? II. rész

Ahogyan azt ígértem a sorozat első részében, ez a bejegyzés a legalapvetőbb kellékekről és azok használatáról fog szólni. Természetesen kismillió segédeszköz létezik, de egy kezdőnek, aki csak most ismerkedik a varrás csodájával, elég csak néhányat beszerezni. Melyek is ezek?

Mutatom:

canva-sewing-tools-on-a-wooden-desk--madfhfygocc.jpg

20181025_142349_gif.gif

Kicsit beszélgessünk külön-külön is ezekről az eszközökről, ismerjük meg jobban őket.

Vegyük például az ollót .

20181026_144433.jpg

Az ember azt gondolná, hogy bármilyen ...

a varrás szexi

Címkék

30 perc alatt (1) ajándék (1) ajándék ötlet (1) anyavagyok (1) a vonalú szoknya (1) babaturbán (1) bath robe (1) bélés (1) beüthető patent (1) beutheto patent (1) blog design (1) boriteksarok (1) Burda (2) cipzár (1) cipzárcsere (1) csináld (1) csináldmagad (1) denevérujjú pulcsi (1) design (1) diy (4) fázós (1) félkör szoknya (1) ferdepánt (1) fürdőköpeny (1) fürdőruha (1) futter (1) gumipánt (1) gyerek (1) gyerek ruházat (1) hálózsák (1) hideg (1) hobbi (1) hogyan (1) hogyan kell? (1) hogyan varrjunk nadragot (1) hogyan varrjunk nadrágot (1) ikertű (1) ingyenes (5) ingyenes szabásminta (2) jogger (1) kabát (1) kapszulagardrób (1) karácsony (1) kezdő (7) kézzel (1) kontos (1) köntös (1) köpeny (1) latte jogger (1) lenvászon (1) magad (1) mamiformis (2) maxiszoknya (1) műbőr (1) nadrág (2) nadrágot (1) ogden cami (1) organza (1) ősz (1) ötlet (1) otthon (1) overál (1) palazzo (1) patent (1) pink köpeny (1) plush (1) plüss (1) plüss pongyola (1) poncsó (1) pongyola (1) raglán ujj (1) ráncolás (1) rejtettcipzár (2) roba (1) Rólam (2) ruha (1) ruhatár (1) saját (1) sajátkézze (1) sajátkézzel (1) shrug (1) sk (1) steppelt jersey (1) szabadidőnadrág (1) szabadidonadrag (1) szabasminta (3) szabásminta (4) szegőgép (1) szoptatós ruhák (1) textilbőr (1) (1) tüll (1) tüllszoknya (1) új blog design (1) Valentin nap (1) varras (2) varrás (4) varrás leírás (1) varrjunk (1) varrógép (2) varrószoba (1) vegán bőr (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása